Ez a weboldal sütiket használ. Amennyiben ennek tudatában továbbra is használja a weboldalt, abban az esetben automatikusan egyetért a sütik használatával.

27. 3. 2020, Direct, eshop, Mini, Switch, új, újdonság, videojáték
 

A legújabb Nintendo Direct Mini videóprezentáció során a Nintendo számos és változatos játékot állított reflektorfénybe, melyek mindegyike 2020 során jelenik meg Nintendo Switch konzolra – sőt némelyikük már mától elérhető! A bemutatott játékok között szerepeltek terjedelmes szerepjáték-kalandok, mint például a Xenoblade Chronicles: Definitive Edition vagy a BRAVELY DEFAULT II; klasszikus sorozatok darabjai, mint a Borderlands, XCOM 2 és a BioShock, melyek most először jelennek meg Nintendo konzolra; közönségkedvenc játékok felújításai, mint a Burnout Paradise Remastered vagy a Panzer Dragoon: Remake; valamint olyan élmények, melyek mind a kezdőknek, mind a régi játékosoknak ideális szórakozást kínálnak, mint a Good Job!, az 51 Worldwide Games és az Animal Crossing: New Horizons.   A Nintendo Direct Mini a jelenleg már elérhető Nintendo Switch játékok jövőben megjelenő bővítéseiről és frissítéseiről is beszélt, így például egy ingyenes frissítésről a Ring Fit Adventure játékhoz, a Pokémon Sword és Pokémon Shield játékokhoz hamarosan megjelenő, fizetős DLC további részleteiről, valamint arról, hogy a the Super Smash Bros. Ultimate Fighters Pass Vol. 2 első harcosa az ARMS franchise-ból fog érkezni.

A Nintendo Direct Mini videó teljes terjedelmében megtekinthető a https://www.nintendo.co.uk/nintendo-direct címen. Néhány, a videóban bemutatott legfontosabb újdonságok közül:   Már kapható!

  • Good Job!: Ebben az eszelős, Nintendo akció-logikai játékban kacagtató de mégis kihívást jelentő feladatokat kell végrehajtanod egy terjedelmes irodaépületben, és a melót bármi áron teljesítened kell, egyedül, vagy kétszemélyes módban*. A Good Job! mától elérhető Nintendo Switch konzolra a Nintendo eShopon keresztül.
  • MARVEL ULTIMATE ALLIANCE 3: The Black Order Expansion Pass – Pack 3: Doctor Doom és a Marvel első családja csap össze a MARVEL ULTIMATE ALLIANCE 3: The Black Order Expansion Pass – Pack 3: Fantastic Four: Shadow of Doom mai megjelenésekor Nintendo Switch konzolon. Az új csomaggal bekerül a játékba a Fantasztikus Négyes és Doctor Doom játszható karakterként, akik egy új történet során harcolnak. Az Expansion Pass**, ami tartalmazza az első és második csomagot is, megvásárolható a Nintendo eShopban.
  • Ring Fit Adventure Frissítés: Egy új frissítés érkezik a Ring Fit Adventure játékba a mai nap folyamán. A frissítés többek között hozzáadja a játékhoz a Rhythm Game módot, női hang opciót és a nyelv váltásának lehetőségét. A Rhythm Game játékmódban a tucatnyi zene ritmusára kell mozogni a Ring Fit Adventure és más népszererű Nintendo játékokból ismert dallamokkal, mint pl. a Super Mario Odyssey, Splatoon 2 és a The Legend of Zelda: Breath of the Wild zenéi. A frissítés mától elérhető.
  • Shinsekai: Into the Depths: Ebben a mélytengeri felfedezőjátékban a játékosnak alapanyagokat kell gyűjtenie felszerelése fejlesztéséhez, tárgyak barkácsolásához, és hogy még lejjebb merülhessen a mélységbe. Miközben az egyre titokzatosabb környezeteket fedezi fel, ügyelnie kell az oxigénszintre és a nyomásra is, ha túl akar élni. A Shinsekai: Into the Depths ma jelenik meg Nintendo Switch konzolra.
  • Panzer Dragoon: Remake: A sárkánylovagló klasszikus eme remake-jében a játékosnak a Kék Sárkányt kell irányítania a lenyűgöző tájakon keresztül, hatalmas lényekkel és halálos csatahajók ellen kell harcolnia a 360 fokos irányítást és a lock-on célzást használva. A Panzer Dragoon: Remake először Nintendo Switch konzolra jelenik meg a mai nap, időzített exkluzívként.
  • Star Wars Jedi Knight: Jedi Academy: Lépj be Luke Skywalker Jedi Akadémiájába, és ismerd meg az Erő útjait! A játékosok személyre szabhatják Jedi harcosuk külsejét, és online mérkőzhetnek meg akár 16 másik játékossal a Nintendo Switch konzolra ma megjelenő Star Wars Jedi Knight: Jedi Academy játékban.

  2020-ban jelenik meg

  • Xenoblade Chronicles: Definitive Edition: Az eredeti Xenoblade Chronicles játék, amiben a közönségkedvenc karakter Shulk is bemutatkozott, most egy új epilógussal, a Xenoblade Chronicles: Future Connected-del kibővülve érkezik a Nintendo Switch konzolra. Ez nem csak az eddigi legteljesebb verziója az RPG játéknak, de jobban is néz ki, és simábban fut, mint valaha. A csata HUD és a menüképernyők könnyebben olvashatóak és használhatóak. Egyes aláfestőzenéket is remastereltek és remixeltek a játékban. Éld át a lenyűgöző Xenoblade Chronicles: Definitive Edition játékélményt, amint megjelenik Nintendo Switch konzolra május 29-én. Ugyanezen a napon a Xenoblade Chronicles: Definitive Edition – Collector’s Set is elérhető lesz, amiben egy 250 oldalas művészeti album, telis-tele gyönyörű tájképekkel, egy SteelBook, egy bakelitlemez, aminek a borítóján a Monado látható, valamint egy poszter is helyet kapott. A korai vásárlók előtölthetik a játékot a mai naptól a Nintendo eShopból, és a kifizetett összeg 5%-át aranypontokként megkapják.
  • Animal Crossing: New Horizons: Most, hogy az Animal Crossing: New Horizons megjelent Nintendo Switch konzolra, az első szezonális event már érkezik is hamarosan. Április 1 és 12-e között a szigetlakók részt vehetnek a Bunny Day ünnepségben, és a nyuszi látogató, Zipper által elrejtett tojásokat kereshetnek, amikkel különleges tárgyakat állíthatnak elő. A következő ingyenes frissítés április végén érkezik a játékhoz, ami a Föld napja eventet***** adja hozzá. Kövesd az Animal Crossing Twitterét a legújabb hírekért és a játékkal kapcsolatos legfrissebb infókért.
  • Pokémon Sword Expansion Pass és Pokémon Shield Expansion Pass: Az új Pokémon Sword és Pokémon Shield Expansion Pass-okkal a hatalmas, a tenger közepén elterülő Isle of Armor, és a Crown Tundraként ismert fagyott, havas táj lesz elérhető a Galar régióban. Az Isle of Armor szigetén az edzők egy új dojo-ban gyűlhetnek össze, és folytathatnak Pokémon csatákat, hogy képességeiket fejlesszék. A dojo-ban való edzéssel a Legendás Pokémont, Kubfut is megkapják a mestertől, Mustardtól. Ha Kubfuval edzenek, az edzők engedélyt kaphatnak, hogy kihívják a Towers of Two Fists edzőit az Isle of Armor szigeten. Ha a két torony valamelyikét legyőzték, Kubfu átfejlődik Urshifuvá. Az új öltözetek és frizurák mellett az Expansion Passok új ligakártya háttereket, effekteket és kereteket is hozzáadnak a játékhoz. A Pokémon Sword Expansion Pass és a Pokémon Shield Expansion Pass Part 1 – The Isle of Armor június végéig jelenik meg. A Pokémon Sword Expansion Pass és Pokémon Shield Expansion Pass Part 2 – The Crown Tundra kiegészítővel kapcsolatos további információkat a későbbiekben közlünk. A Pokémon Sword and Pokémon Shield Expansion Passok, melyek tartalmazzák a The Isle of Armor és a The Crown Tundra kiegészítőket, a Nintendo eShopban válthatóak meg egyenként ()**-ért.
  • BRAVELY DEFAULT II: Az eredeti BRAVELY DEFAULT folytatásában a négy új Hero of Light egy hatalmas és dicsőséges küldetésbe fog, melyeket az elemi kristályok vezérelnek. Akárcsak az első játékban, a BRAVELY DEFAULT II-ben is a stratégiára helyeződik a hangsúly a harcrendszerben, és a játékosok maguk döntik el, mikor támadjanak (Brave) vagy fogják vissza erőiket, kivárva a megfelelő pillanatot a csapásra (Default). A gyönyörű, felfedezésre váró helyszínekkel és új elvállalható munkákkal, melyek némelyike még kombinálható is, a BRAVELY DEFAULT II egy újabb epikus RPG a Nintendo Switch gyűjteményében. A mai naptól a játékhoz elérhető egy ingyenes demó is.
  • Sok-sok játék a 2K Games-től: Rengeteg játék érkezik május 29-én a Nintendo Switch konzolra a 2K kiadótól, köztük a sci-fi klasszikus XCOM 2 Collection – ami tartalmazza az XCOM 2-t, 4 DLC csomagot és a War of the Chosen bővítményt – valamint a Borderlands Legendary Collection-t, ami tartalmazza az eredeti Borderlands játékot, a folytatását, a Borderlands 2-t valamint az „előzményét”, a Borderlands: The Pre-Sequel A 2K emellett elhozza a sokat méltatott BioShock sorozatát is Nintendo Switch konzolra a BioShock Remastered, BioShock 2 Remastered és a BioShock Infinite: The Complete Edition játékokkal, valamint a BioShock: The Collection gyűjteménnyel, ami tartalmazza mind a három BioShock játékot egyetlen csomagban.
  • Super Smash Bros. Ultimate: a Super Smash Bros. Ultimate Fighters Pass Vol. 2 első harcosa a Nintendo Switch játékból, az ARMS-ból érkezik! A harcos kilétét megjelenésekor, júniusban leplezzük le.
  • 51 Worldwide Games: Four-in-a-row, Mancala, Slot Cars, Sliding Puzzle és Texas Hold’em – csak néhány az 51, világhírű és népszerű játék közül, amelyet az 51 Worldwide Games Egyes játékok többszemélyesek, ahol akár négy játékos is együtt játszhat helyben*** vagy online****. Az 51 Worldwide Games június 5-én jelenik meg Nintendo Switch konzolra. Aki elővásárolná a játékot, a Nintendo eShopon keresztül teheti meg a mai naptól, és a kifizetett összeg 5%-át kapja meg aranypontokként.
  • Burnout Paradise Remastered: 10 év múltán tér vissza a klasszikus, magas oktánszámú versenyjáték ezzel az újradolgozott verzióval. Nyaktörő száguldás, őrületes kaszkadőrtrükkök és legfőképpen szégyentelen mennyiségű járműpusztítás. A Burnout Paradise Remastered 2020-ban robban be Nintendo Switch konzolra.
  • Fuser: Vedd fel a DJ szerepét ebben a hamarosan megjelenő ritmusalapú játékban a Harmonix-tól, a Rock Band készítőitől. A Fuser idén ősszel jelenik meg Nintendo Switch konzolra.
  • King’s Bounty II: A King’s Bounty sorozat 1990 óta befolyásolja a nyugati RPG játékok fejlődését. Ebben az új folytatásban a sorozat új külsővel és új megközelítéssel tér vissza. A King’s Bounty II-ben a grafika realisztikusabb, a döntéseid többet számítanak mint valaha, és az új karakterfejlesztési rendszer befolyásolja az új karakterek érdeklődését és moralitását. A King’s Bounty II 2020-ban jelenik meg Nintendo Switch konzolra.
  • Ninjala: Ebben az ingyenesen játszható játékban akár nyolc résztvevő**** is megmérkőzhet pontokért és a győzelemért. Nindzsákként a játékosoknak át kell szaladniuk a pályákon, elrejtőzniük, és egy egész képességarzenállal kell mesterien bánniuk, mint például nehéz kalapácsokkal, gyors, villanó katanákkal, és trükkös jojókkal. Szilárdítsd meg elsőségedet mindenki mindenki ellen meccsekben, vagy dolgozzatok 4 a 4 elleni csapatokban. A Ninjala május 27-én jelenik meg Nintendo Switch konzolra.
  • Catherine: Full Body: Az egyedi puzzle-kalandjáték, a Catherine: Full Body is érkezik Nintendo Switch konzolra – az eredeti játék remake-je. Mászd meg a fejtörőkockákból álló tornyot, és merülj el a felnőtt témájú, intenzív és mámorító történetben, amint a Catherine: Full Body megjelenik Nintendo Switch konzolra július 7-én.
  • Star Wars Episode I: Racer: Pattanj be saját fogatodba, és törj a mezőny élére a Star Wars Episode I: Racer játékban, ami hamarosan megjelenik Nintendo Switch konzolra.

  Még több játék érkezik Nintendo Switch konzolra a következő hónapok folyamán, köztük a Saints Row IV: Re-Elected (március 27.), a Trials of Mana (április 24.), a The Elder Scrolls: Blades (2020 tavasza), a Minecraft Dungeons (2020 tavasza), a Warhammer 40,000: Mechanicus (május), MR. DRILLER DrillLand (június 25.), a The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel III (június 30.) és a Vigor (ősz). Mivel ilyen sok izgalmas játék elérhető Nintendo Switch konzolra, a Nintendo eShop Wish List funkciója hasznos segítség lehet számontartásukban. Sőt, hogy kezelésük még kényelmesebb legyen, a Nintendo Switch Wish Listed tartalmát a hivatalos Nintendo weboldalon keresztül is elérheted, szerkesztheted, és hozzáadhatsz további játékokat. Ezzel az új funkcióval kapcsolatban további információk elérhetőek honlapunkon, a Nintendo Switch Wish List oldalon.  

Az új Nintendo Direct Mini az idén Nintendo Switch konzolra megjelenő játékok széles választékát mutatta be, köztük a Xenoblade Chronicles: Definitive Editiont, a BRAVELY DEFAULT II-t, A BioShock: The Collectiont és még sok mást.

Megjegyzések:

*További játékok, konzolok és/vagy kiegészítők lehetnek szükségesek a többjátékos módhoz. A Játékok, konzolok és egyes tartozékok külön kaphatóak.
**A játék teljes verziója szükséges a játékhoz tartozó DLC használatához. Külön kapható.
***A Nintendo eShopon keresztül a Nintendo Switch konzolon letölthető lesz egy ingyenes szoftver, ami lehetővé teszi, hogy a játék tulajdonosa mellett akár három másik is játékos közösen élvezzen bizonyos játékokat helyi többjátékos módban. További tartozékok lehetnek szükségesek a többjátékos módhoz. A játék teljes verziója, konzolok és egyes kiegészítők külön kaphatóak.
****Online játékhoz internetkapcsolat, valamint fizetős Nintendo Switch Online tagság szükséges. Az online szolgáltatások használatához létre kell hoznod egy Nintendo Fiókot, és elfogadnod a kapcsolódó felhasználói szerződést. A Nintendo Fiók Adatvédelmi Irányelvek érvényesek. Tudj meg többet a Nintendo Switch Online weboldalon.
*****Megjegyzés: noha a prezentáció "Ver.1.1.0" frissítést emlíi az Animal Crossing: New Horizons játékhoz, április 1-én be csatlakoznod kell az internethez, és letöltened a legújabb frissítési adatokat a Bunny Day event aktiválásához.


Hozzászólások


Reakció hozzáadása

Az Ön neve*
 
Az Ön e-mail címe*
   
Szöveg küldése a következő e-mail címre
A hozzászólás tartalma*
 
Spam védelem adjon be 3 karaktert a képről*:
image  
* kötelezően kitöltendő adatok


Az újdonsághoz még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első.



E-mail hírlevél

Árengedmények, akciók, újdonságok? Legyen az első, ki tudomást szerez róluk. Adja meg az e-mail címét és ne hagyja ki őket.