Ez a weboldal sütiket használ. Amennyiben ennek tudatában továbbra is használja a weboldalt, abban az esetben automatikusan egyetért a sütik használatával.

27. 4. 2018, Nintendo Direct, újdonságok, videojáték, videojátékok
 

A Nintendo visszatér az E3 videojáték-kiállításra és vásárra júniusban közönségkedvenc programokkal és új attrakciókkal, hogy a helyszínre kilátogatókat és az eseményeket a világ minden tájáról online követőket egyaránt szórakoztassa. Akárcsak az elmúlt években, a Nintendo idén is a hamarosan megjelenő játékokra fog koncentrálni E3-as bemutatói során. A reflektorfénybe ezúttal a nemrég bejelentett Super Smash Bros. játék fog kerülni, ami idén jelenik meg Nintendo Switch konzolra. A 2018-at követően érkező játékokat a későbbiekben mutatja majd be a cég.  

 

A mulatság két napon át tartó elszánt küzdelemmel veszi kezdetét: Európa „éjjeli baglyai” élőben követhetik a nemzetközi csapatok festékfröcskölő küzdelmeit – köztük a jelenlegi Európa-bajnok német csapatét is – a Splatoon 2 világbajnokság döntőiben, magyar idő szerint június 12-én, kedden 00:30-es kezdettel, várhatóan 03:00-ig. A döntők a keddi nap folyamán zajlanak majd, rögtön azt követően pedig Super Smash Bros. meghívásos bajnokság veszi kezdetét, amiben kiváló e-sportolók mérik össze tudásukat a Nintendo Switch-re nemrég bejelentett Super Smash Bros. játékban.  

Mindkét nap teljes programját élőben közvetítjük a Nintendo Európa E3 2018-as weboldalán és a YouTube-on, a nézők saját nyelvén elérhető chatszobával.   

 

Június 12-én kedden, magyar idő szerint 18:00 órakor a Nintendo videoprezentációt* fog bemutatni a 2018-ban megjelenő játékaival - köztük a Nintendo Switch-re nemrég bejelentett Super Smash Bros. játékkal – kapcsolatban. Rögtön ezt követően kezdetét veszi a Nintendo Treehouse: Live | E3 2018, amiben három napon keresztül élő játékközvetítéseket láthat a közönség a fejlesztők közreműködésével és igazi műhelytitkokkal. A sort rögtön a Nintendo Switch-re nemrég bejelentett Super Smash Bros. nyitja majd. Bárki megtekintheti a videoprezentációt és a Nintendo Treehouse: Live | E3 2018 közvetítést angol nyelven a Nintendo Európa E3 2018-as weboldalán és a YouTube-on, a nézők saját nyelvén elérhető chatszobával.  

 

Június 12-étől 14-éig a Los Angeles Convention Centerben a Nintendo standjához ellátogatók sok-sok új játékot próbálhatnak majd ki, köztük a Nintendo Switch konzolra nemrég bejelentett Super Smash Bros. játékot is. Ráadásul a legjelentősebb, külső fejlesztők által készített Nintendo Switch játékok is szerepelni fognak az attrakciók során az E3 hetében.   A következő hetekben további részleteket ismerhetnek meg a Nintendo E3 2018-as programjaival kapcsolatban. A legfrissebb hírekért látogassanak el rendszeresen a Nintendo Európa E3 2018-as weboldalára.  

 

Megjegyzések * A cím nem végleges.  

 

A programok áttekintése Az E3 minden történését élőben közvetítjük a Nintendo Európa E3 2018-as weboldalán és a YouTube-on, a nézők saját nyelvén elérhető chatszobával.  

Műsor Időpont
Splatoon 2 Világbajnokság elődöntők Kezdődik: Június 12-én, kedden 00:30-kor (CEST, magyar idő szerint)Vége (kb.): Június 12-én kedden, 03:00
Videoprezentáció*
Pillantás a 2018-as Nintendo Switch játékokra, köztük a nemrég bejelentett Super Smash Bros. játékkal Nintendo Switch konzolra.
Június 12., kedd 18:00 CEST
Nintendo Treehouse: Live | E3 2018
Három nap Nintendo Switch játékközvetítés a Nintendo Treehouse tagjaival és a készítőkkel. A közelmúltban Nintendo Switch konzolra bejelentett Super Smash Bros. játékkal kezdődik, rögtön a videoprezentáció után.
Kezdődik: Június 12., keddRögtön a videóprezentációt követően.
Splatoon 2 Világbajnokság döntők Kezdődik: Június 12., keddPDT (az európai időpontok még nincsenek megerősítve)
Super Smash Bros. Meghívásos Bajnokság 2018 Kezdődik: Rögtön a Splatoon 2 Világbajnokság döntői után

 


Hozzászólások


Reakció hozzáadása

Az Ön neve*
 
Az Ön e-mail címe*
   
Szöveg küldése a következő e-mail címre
A hozzászólás tartalma*
 
Spam védelem adjon be 3 karaktert a képről*:
image  
* kötelezően kitöltendő adatok


Az újdonsághoz még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első.



E-mail hírlevél

Árengedmények, akciók, újdonságok? Legyen az első, ki tudomást szerez róluk. Adja meg az e-mail címét és ne hagyja ki őket.