Ez a weboldal sütiket használ. Amennyiben ennek tudatában továbbra is használja a weboldalt, abban az esetben automatikusan egyetért a sütik használatával.

27. 4. 2016, Nintendo 3DS, Wii U
 

A Nintendo számos új részletet fedett fel a március 31-én véget ért teljes üzleti év költségvetési jelentése során, köztük az első információkat a Nintendo következő, NX kódnéven futó konzoljáról.

„Az előző üzleti év eredményeinek jelentésével egyúttal előretekintünk az elkövetkező izgalmas időszakra, miközben folyamatosan növeljük jelenlétünket a mobil piacon, új termékeket mutatunk be dedikált konzoljainkra és folyamatosan, egyre több emberrel ismertetjük meg sorozatainkat (IP) játékokon, licenszeken és egyéb szórakoztató termékeken keresztül.” – mondta a Nintendo Elnöke Tatsumi Kimishima.

A Nintendo teljes költségvetési jelentéséért és a Nintendo vezetőségi rendszerében történt változásokért látogass el a Nintendo Befektetői Kapcsolatok oldalára: https://www.nintendo.co.jp/ir/en

A bejelentések között szerepelt:

  • Miitomo: A Nintendo első alkalmazása okostelefonokra és táblagépekre túllépte a 10 millió egyedi felhasználót világszerte. Az ingyenesen letölthető közösségi alkalmazás március 17-én jelent meg Japánban, majd március 31-én számos más országban is, ahol megjelenését követően nem sokkal már az internetes áruházak ingyenes alkalmazási listájának 1. helyén állt. A kiemelkedő mennyiségű egyedi felhasználó ráadásul a mai napig bezárólag 300 millió párbeszédet folytatott le. A beszélgetés mellett a felhasználók képekre is ráilleszthetik Mii karakterüket “Miifotókat” alkotva, amiket megoszthatnak különböző közösségi oldalakon is. A mai napig több mint 20 millió Miifoto készült. A Miitomo 10 milliós felhasználószámának elérése alkalmából a Nintendo egy 10 napos “A 10 Millió Felhasználó Ünneplése” promóciót fog tartani április 29. és május 8. között.
     
  • A Nintendo következő mobil alkalmazásai: A Miitomo pozitív felhasználói visszajelzései alapján a Nintendo bejelentette két következő mobil játékát, amik a népszerű és közkedvelt Fire Emblem, illetve Animal Crossing sorozatokra fog épülni. A Nintendo mindkét alkalmazást idén ősszel tervezi kiadni. Az előbbi alkalmazás a Nintendo konzolokon elérhető Fire Emblem játékokhoz képest elérhetőbb lesz, de ugyanakkor megtartja a kiváló stratégiai szerepjáték nyújtotta minőséget. A Nintendo az utóbbi játékot pedig úgy fogja megtervezni, hogy az csatlakozzon a dedikált konzolokra megjelenő Animal Crossing játékok világához, így mindkét Animal Crossing játékot használva a játékosok tovább fokozhatják a élményt. Mindkét alkalmazás kifejezettem játék lesz, így a Miitomohoz képest jóval kiemelkedőbb játékelemeket fog tartalmazni és szorosan fog kapcsolódni a Nintendo dedikált konzol üzletágához. A Nintendo a megjelenésükhöz közeledve további részleteket fog megosztani ezekről az alkalmazásokról és igyekszik minél több különböző alkalmazást kifejleszteni, ami más-más játékos csoportokat szólíthat meg.
  • NX: A Nintendo korábban bejelentette, hogy idén további információkat fog felfedni következő, NX kódnéven futó konzoljáról. Elsőként a Nintendo bejelentette, hogy az NX várhatóan 2017 márciusában fog megjelenni. Az NX konzol idén kerül bemutatásra, de nem a júniusban Los Angelesben megrendezett E3 keretében.
     
  • The Legend of Zelda: A klasszikus sorozat legújabb része Wii U és NX konzolra egyaránt megjelenik és mindkét változat aktív fejlesztés alatt áll. Mivel a fejlesztőknek több időre van szüksége a játék kidolgozására, így az 2017-ben fog megjelenni, de az E3 során a középpontban lesz.
     
  • E3: A Nintendo minden évben változtat a rendezvény megközelítésén. Idén júniusban a Nintendo a The Legend of Zelda sorozat közelgő új részére fog koncentrálni. A játék Wii U verziója első alkalommal lesz játszható az E3 keretében és ez lesz az egyetlen Nintendo által kiállított, kipróbálható játék annak érdekében, hogy a részvevők kellőképpen elmerülhessenek benne. A Nintendo E3-as terveinek további részleteit a későbbiekben jelenti be.

Hozzászólások


Reakció hozzáadása

Az Ön neve*
 
Az Ön e-mail címe*
   
Szöveg küldése a következő e-mail címre
A hozzászólás tartalma*
 
Spam védelem adjon be 3 karaktert a képről*:
image  
* kötelezően kitöltendő adatok


Az újdonsághoz még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első.



E-mail hírlevél

Árengedmények, akciók, újdonságok? Legyen az első, ki tudomást szerez róluk. Adja meg az e-mail címét és ne hagyja ki őket.