Ez a weboldal sütiket használ. Amennyiben ennek tudatában továbbra is használja a weboldalt, abban az esetben automatikusan egyetért a sütik használatával.

23. 2. 2017, indie, Nintendo Direct, Nintendo Switch
 

2017. február 23. – Napokon belül, március 3-án megjelenik a Nintendo új konzolja, a Nintendo Switch, és a Nintendo Európa megerősítette, hogy a Nintendo eShop már az indulás napjától elérhető lesz, sőt a vásárlóknak rögtön egy sor új, független játékot lesz lehetőségük letölteni a frissen vásárolt konzoljukra.

Ezeknek a közelgő „Nindie” játékoknak a bemutatására és megünneplésére a Nintendo Európa február 28-án, közép-európai idő szerint 18:30-kor közzéteszi az amerikai forgalmazó Nindies Showcase videójának lokalizált változatát. A videó megtekintéséhez látogassanak el a www.nintendo.co.uk címre.

Ezévben a Nintendo eShop a boltokban elérhető játékok letölthető változatain és DLC-ken túl is több mint 60 Nindie játéknak is otthont fog nyújtani. Három Nindie játék, ami a tervek szerint már a  konzol megjelenésének napján elérhető lesz az eShopban:

·        FAST RMX a Shin’en Multimedia-tól: Ez a villámgyors, antigravitációs versenyjáték kizárólag Nintendo Switch-en lesz elérhető.

·        Shovel Knight: Specter of Torment a Yacht Club Games-től: A sokat méltatott Shovel Knight sorozat legújabb darabja egy teljes játék, amelyben a főhős Specter Knight, az eredeti játék egyik ellenség-figurája. A fajsúlyos előzménytörténet még több tartalmat nyújt, mint a legutóbb kiadott kampány, a Plague of Shadows. Limitált ideig a Shovel Knight: Specter of Torment csak a Nintendo Switch-en lesz elérhető.

·        Shovel Knight: Treasure Trove a Yacht Club Games-től: Új lovagoknak és Shovel Knight legnagyobb rajongóinak egyaránt: a Shovel Knight: Treasure Trove tartalmazza az eredeti Shovel Knight játékot, és annak minden eddig kiadott kampányfrissítését, sőt magát a Shovel Knight: Specter of Torment-et is! Limitált ideig a Shovel Knight: Treasure Trove csak a Nintendo Switch-en lesz elérhető.

Néhány további hír a Nintendo eShoppal és a Nintendo Switch konzollal kapcsolatban:

·        Levásárolható lesz Nintendo Switch-re a Nintendo 3DS és Wii U fiókokban elérhető egyenleg is, amennyiben a felhasználók összekötik a Nintendo Network ID-jüket a Nintendo fiókjukkal, majd ugyanezt a fiókot rendelik a Nintendo Switch konzolhoz is.

·        A Virtual Console  játékok a megjelenés napján még egyelőre nem lesznek elérhetők, de ezzel kapcsolatban a jövőben további információkkal szolgálunk majd.

·        Az eShop rendelkezni fog Hírek funkcióval, ahol a Nintendo eShop kínálatának bővítéseiről, a várható játékmegjenesekről és frissítésekről, illetve egyéb Nintendo-s hírekről informálódhatnak majd a felhasználók.    

·        A Nintendo eShop eléréséhez egy rendszerfrissítést kell telepíteni, ami elérhető lesz a mejelenés napján. A frissítés a háttérben töltődik le, és villámgyorsan feltelepül, így nem kell emiatt megszakítani a játékot.

A Nintendo eShopban tett első látogatást követően a játékosok a www.nintendo.co.uk oldalon keresztül is vásárolhatnak digitális játékokat. A felhasználó a Nintendo weboldalon indíthatja el a vásárlást, majd közvetlenül a Nintendo Switch konzolra töltheti le a játékot otthon, vagy akár útközben - bárhol, ahol Wi-Fi kapcsolatot talál. 

Látogassanak el a www.nintendo.co.uk  címre február 28-án kedden, közép-európai idő szerint 18:30-kor, és tekintsék meg a Nindies Showcase videót, amiben a hamarosan megjelenő független játékokat mutatjuk be. 


Hozzászólások


Reakció hozzáadása

Az Ön neve*
 
Az Ön e-mail címe*
   
Szöveg küldése a következő e-mail címre
A hozzászólás tartalma*
 
Spam védelem adjon be 3 karaktert a képről*:
image  
* kötelezően kitöltendő adatok


Az újdonsághoz még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első.



E-mail hírlevél

Árengedmények, akciók, újdonságok? Legyen az első, ki tudomást szerez róluk. Adja meg az e-mail címét és ne hagyja ki őket.