Ez a weboldal sütiket használ. Amennyiben ennek tudatában továbbra is használja a weboldalt, abban az esetben automatikusan egyetért a sütik használatával.

21. 11. 2017, Nintendo Switch, újdonságok, videojáték
 

Betartva ígéretét a megjelenést követően is folyamatosan érkező bővítésekkel kapcsolatban, a Nintendo hamarosan két új, ingyenes szoftverfrissítést is kiad a többszemélyes lövöldözős játékhoz, a Splatoon 2-höz, amikkel rengeteg új tartalom kerül be a Nintendo Switch–kalandba. Az első frissítés november 24-én jelenik meg, és sok egyéb mellett új harctereket, új pályát a Salmon Run-hoz, új felszereléseket és új frizurákat tartalmaz az Inklingek számára. A második update várhatóan december közepén érkezik, és ebben fog bemutatkozni az őrületes izgalmakat ígérő, rangsorolásos csatamód, a Clam Blitz, ami során kagylókat kell összeszedegetni szerte a pályán, és megpróbálni azokat az ellenség kosarába juttatni.

A két ingyenes frissítés a következő tartalmakkal bővíti a játékot:

A november 24-i frissítésben

  • Négy új küzdőtér: Ugyan négy új küzdőtér is bekerül a Splatoon 2-be, ám ezeknek nem lesz mindegyike egyből elérhető a frissítés letöltése után. Akárcsak a korábbi bővítések alkalmával, a pályák a következő hetek alatt sorban jelennek majd meg, új és új meglepetéseket szolgáltatva a játékosoknak az ünnepi szezon során. Az első új pálya a MakoMart lesz, ami november 25-étől lesz játszható, a Shelldorf Institute, a Walleye Warehouse és az Arowana Mall pedig hamarosan követik majd. Az új MakoMart egy hatalmas, áruházszerű pálya, a Shellendorf Institute szintén új helyszín lesz, a Walleye Warehouse és az Arowana Mall pedig népszerű visszatérők az eredeti Splatoon játékból.  
  • Új Salmon Run-pálya: A rajongók kedvence, a többszemélyes Salmon Run mód most új pályával bővül. A frissítés letöltését követően a Salmonid Smokeyard is bekerül a pályarotációba. A Salmonid Smokeyardban a parton, két különálló platform között propellerrel hajtott platformokon lehet a leggyorsabban közlekedni. A csapatmunka kulcsfontosságú a platformok hatékony használatához. NSwitch_Splatoon2_Smokeyard00_image950w
  • Új felszerelés: Körülbelül 140 új darab kerül a Splatoon 2-be az új frissítéssel. Ezek között találunk cipőket, fejdíszeket és ruhákat is, mint például motoros sisak, további téli öltözetek, és visszatérő darabok az első Splatoon játékból.  
  • Új zenék a csaták alatt: Két új zenekar is egyre gyarapítja rajongótáborát Inkopolisban! A punk-kal fűszerezett stílusban játszó Bottom Feeders és a klasszikusan képzett, avantgárd stílusú Ink Theory új aláfestő dalokat szolgáltat a már eddig is melódiákban gazdag játékhoz. CI_NSwitch_Splatoon2_newBGM_BottomFeeders_live_image950w
  • Új frizurák: Az Inklingek személyre szabásakor négy új hajstílus közül választhatunk majd – kettő lányoknak és kettő fiú karaktereknek. 
  • Magasabb szintek: Jelenleg a legmagasabb elérhető szint az 50., ám a frissítés után akár 99-es szintig fejleszthetik magukat a játékosok. Ha beszélnek Judd-dal, mikor elérik a 99. szintet, lehetőségük van arra is, hogy átállítsák szintjüket Level ★1-re, és tovább folytassák a fejlődést.
  • Új amiibo-funkcionalitás: Egy kompatibilis amiibo figura beolvasásával a frissítés után már arra is lesz lehetőség, hogy a csaták közben előre megadott pontokon fényképeket készíthessünk és oszthassunk meg, valamint hogy akár az Inkopolis Square-en is fotózkodhassunk. Sőt még vicces filterekkel is elláthatjuk képeinket.
  • Kényelmes felszerelésváltás: Azok a játékosok, akik a hagyományos, rangsorolásos vagy Splatfest (egyszemélyes) ütközetek körei között szeretnének változtatni felszerelésükön, nem kényszerülnek többé a várakozószoba elhagyására! Miután letöltötték a frissítést, a felszerelések lecseréléséhez nem kell kilépni a menübe, így sokkal hamarabb vissza tudnak menni fröcskölődni. A hagyományos ütközetek esetén ez azt is jelenti, hogy a játékosok ugyanazzal a csapattal folytathatják az csatározást a következő körben is.

A december közepén megjelenő update-ben

  • Clam Blitz: A Clam Blitz módban a versengő Inklingeknek az a feladata, hogy a pályán szétszórt kagylókat összegyűjtsék. Miután felszedtek egy kagylót, az követni kezdi a játékost. A cél, hogy a kagylót az ellenség bázisának közelében található kosárba bedobják, és az első csapat, aki eléri a 100 pontot, megnyeri a mérkőzést! Persze a Splatoon 2 kegyetlenül versenycentrikus világában ez nem megy olyan könnyen, mint ahogy hangzik. A kosarakat egy burok veszi körül, amit először le kell rombolni. Ha összegyűjtött 10 kagylót, a játékos kap egy Power Clam-et. Ezek a szupererős kagylók jelentik a burok lerombolásának kulcsát, így szükség lesz a stratégiai gondolkodásra is abban, hogy a játékosok eldöntsék, melyik kagylókat használják a burok lerombolására, és melyiket pontszerzésre. Arról nem is beszélve, hogy milyen felemelő érzés megkaparintani az ellenség kagylóit azok lefröcskölésével!

Hozzászólások


Reakció hozzáadása

Az Ön neve*
 
Az Ön e-mail címe*
   
Szöveg küldése a következő e-mail címre
A hozzászólás tartalma*
 
Spam védelem adjon be 3 karaktert a képről*:
image  
* kötelezően kitöltendő adatok


Az újdonsághoz még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első.



E-mail hírlevél

Árengedmények, akciók, újdonságok? Legyen az első, ki tudomást szerez róluk. Adja meg az e-mail címét és ne hagyja ki őket.