A június 5-i megjelenését követő négy napban a Nintendo Switch 2-ből világszerte több mint 3,5 millió darab talált gazdára, így a konzol minden idők leggyorsabban fogyó Nintendo-hardverévé vált*1.
A Nintendo Switch 2 nagyobb, élénk kijelzővel rendelkezik, amely teljes 1080p HD felbontású megjelenítésre képes (és 4K felbontásra, amennyiben kompatibilis TV-hez vagy monitorhoz csatlakoztatják), valamint egy gyorsabb processzorral, amely jobb grafikát és gördülékenyebb játékmenetet tesz lehetővé, emellett pedig újratervezett mágneses Joy-Con 2 kontrollereket kapott, amelyek egérfunkcióval is rendelkeznek. A konzolon mutatkozik be az új GameChat funkció*2 is, amellyel a játékosok online hang- vagy videócsevegést folytathatnak és megoszthatják a játékképernyőket barátaikkal, így azt érezhetik, mintha ugyanabban a szobában játszanának – még akkor is, ha barátaik és családtagjaik kilométerekre vannak tőlük.
„A Nintendo Switch 2 a Nintendo Switch fejlődésének következő lépcsőfoka, és rendkívül boldogok és hálásak vagyunk, hogy Európa-szerte máris ennyi játékos fogadta lelkesen a konzolt.” – nyilatkozta Luciano Pereña, a Nintendo of Europe vezérigazgatója és elnöke. „Alig várjuk, hogy a játékosok olyan címeken keresztül kapcsolódjanak egymáshoz, mint a Mario Kart World, és megosszák az élményt barátaikkal és családjukkal – akár közel, akár távol vannak egymástól.”
A Nintendo Switch 2 a Mario Kart World játékkal egyszerre jelent meg. A sorozat történetében először a Mario Kart World egy összekapcsolt, nyílt világgal vár, ahol gyakorlatilag bárhová vezethetsz – városokon, síkságokon, sivatagon, sőt még az óceánon át is. A játék dinamikus időjárási viszonyokat, új játékmódokat és egyszerre akár 24 – a sorozat történetében a legtöbb – sofőr részvételével zajló versenyeket kínál.
A jövő hónapban pedig egy – kizárólag Nintendo Switch 2 konzolra megjelenő – vadonatúj 3D-s platformer is debütál, melynek főszereplője Donkey Kong. A július 17-én megjelenő Donkey Kong Bananza lehetővé teszi a játékosok számára, hogy szabadjára engedjék a bennük rejlő Kongot, miközben egy vad, káosszal teli akció-kalandban törnek és zúznak utat maguknak.
*1 A Nintendo belső értékesítési adatai alapján.
*2Az online szolgáltatások igénybevételéhez létre kell hoznod egy Nintendo Fiókot, valamint el kell fogadnod az ehhez kapcsolódó felhasználói szerződést. A Nintendo Fiók Adatvédelmi Irányelvek érvényesek. Internetkapcsolat szükséges. A GameChat szolgáltatás 2026. március 31-ig ingyenesen élvezhető. Ezt követően használatához fizetős Nintendo Switch Online tagság szükséges. A GameChat használatához mobiltelefonszám regisztrációja szükséges. A gyerekeknek a GameChat használatához a Nintendo Switch Parenatl Controls alkalmazáson keresztül a szülő vagy gondviselő jóváhagyását kell kérniük. Egyes online szolgáltatások nem minden országban elérhetőek. Bizonyos játékfunkciók és videóchat használatához kompatibilis USB-C kamera – például a Nintendo Switch 2 kamera (külön megvásárolható) – szükséges.
Hozzászólások
Az újdonsághoz még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első.
Reakció hozzáadása